Az Alapítvány alapvető célkitűzései
Az Alapítvány konkrét célja különösen a magyarországi, valamint külföldi állampolgárságú (állandóan Magyarországon tartózkodó, vagy átutazóban lévő) segítségre szoruló, rászorult zsidóság megsegítése, életkörülményeinek javítása, a rászorultak felkutatása, a zsidóság teljes körű megsegítése.
Célunk még többek között a Holocaust áldozatait, rászorultakat segítő karitatív tevékenység kifejtése, az őket illető kárpótlási igény érvényesítésében segítség nyújtása.
Feladatunknak tekintjük továbbá az adott területeken a más népek rászorultjainak segítését, kik önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe. Közülük az idősek és a gyermekek a támogatás szempontjából elsőbbséget élveznek.
Az Alapítvány eddigi munkája Magyarországon és a határokon túl
Kezdetben lehetőségünk volt adományainkat a Szeretetkórház, idősek klubjai, és idősek otthonai részére elvinnünk. Későbbiek során a cél változatlansága mellett az intézmények helyett az egyéneket, a rászorultakat közvetlenül keressük fel.
Magyarországi munkánkon túl a határokon túl élő, elsősorban magyar anyanyelvű zsidóságot segítjük lehetőségeinken belül Kárpátalján, Erdélyben és Szerbiában. Az utóbbi években a szolgálatunk súlypontja ezekre a területekre helyeződött át, Romániába csak 2004-ben öt nagyméretű kamion mennyiségű adományt vittünk, és így több erdélyi város zsidó közösségeit támogattuk, sőt a Tóra parancsát betöltve ők "gondoskodtak a város jólétén", miszerint az ott lévő kórházak részére jelentős tárgybeli segítséget adtak át ezekből. A hitközségeken túl árvaházakat, idősek otthonait, valamint a Nagyvárad környéki magyar és román, - nagy nyomorban élő - cigányságot is segítettük.
Romániában rendelkezünk ingyen bérelt raktárakkal, és van egy önkéntes munkatársi gárdánk, akik segítenek az adományok szétosztásában.
Szerbiában lévő raktárunkat magyarországi, vidéki raktárunkból szállítóeszköz és fogadó szervezet hiányában nem tudtuk eddig feltölteni, Kárpátalján lévő raktárunk pedig az adományok fogadására folyamatosan kész.
Adományaink nagyrészt Németországból érkeznek, tartalmuk elsősorban egészségügyi, rehabilitációs és otthonápolási anyagokból állt össze, ezen felül nagy mennyiségű ruha, ágynemű, játék, konyhai felszerelés is érkezik.
Terveink a jövőben
-
Otthonápolás beindítása Budapesten, melyet szakképzett szociális munkásaink, idősgondozóink látnak el.
-
Egy panzió jellegű idősek otthonának felállítása.
-
Hátrányos helyzetű fiatalok felkarolása. Képzésükre Törökszentmiklóson, Dorogon biztosítanánk helyet.
-
Célunk olyan tevékenység létrehozása, vállalkozás indítása, mely megélhetésünkön túl, a karitatív munka feltételeihez is segítségként működik, és biztonságot nyújt. Ezért várjuk mindazok jelentkezését, akik Izraelben, Magyarországon állást kínálnak és azokat, akik tevékenységüket ezekben az országokban valamint Románia, Ukrajna, Szerbia területén (Alapítványunk működési területén) munkahelyteremtéssel bővíteni kívánják.
-
Helyi munkánkhoz szükséges egy budapesti raktár megléte, mert az utóbbi időben újra megindult a magán-adakozók felajánlása, és a felajánlott tárgyakat nem tudjuk sem fogadni, sem szétosztani.
A nehézségek ellenére is bemutatkozásunkat örömmel és az Ö.valónak járó áldással zárjuk, mert mindazt, amit végezhettünk, Őnélküle sosem tudtuk volna teljesíteni.
Ennek a jutalmát már most is megéljük, mikor várnak, ölelnek, és minden szeretetüket adják azok, kik igen szegények: az idősek, az árvák, és a rászorult szegények. Pedig "csak" a Tóra, a Törvény parancsát tesszük.
Így kívánjuk mindenkinek ugyanezt az örömet, mely jutalmunk, békénket, mely szívünkben van.
SALOM!
Orbán Béla
elnök
CHAIM -Életekért Karitatív Alapítvány
11600006-00000000-07617542
ERSTE Bank, Budapest
A beérkezett adományokról igazolást adunk, Alapítványunk közhasznú. | |