Receptek
 
 
PESZACHI RECEPTEK 
 
Knédli - maceszgombóc (I)
Hozzávalók:
4 tojás, 1 pohár víz, 4 evőkanál libazsír, 1 kávéskanál só, késhegynyi törött bors és őrölt gyömbér, 2 dl maceszdara, 1 maceszlap

A tojásokat egyenként egy nagyobb tálba öntjük, annyi vizet töltünk hozzá, amennyi a tojás mennyisége, langyos libazsírt adunk hozzá, valamint a fűszereket. Ezután finoman belekeverjük a maceszdarát és az áztatott maceszlapot. 1 óra pihentetés után vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőle, és forró húslevesben főzzük ki. Figyelem: meglehetősen sok levest vesz fel.



Knédli - maceszgombóc (II)
Hozzávalók:
2 tojás, 4 evőkanál víz, 2 evőkanál étolaj vagy libazsír, kevés só, törött bors és őrölt gyömbér, maceszdara

Az előbbiek szerint készíthetjük el annyi maceszdara felhasználásával, hogy híg masszát kapjunk. A masszának legalább egy órát kell pihennie, majd vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőle, és forró levesben fedő alatt fozzük ki.


Főtt krumplikugli (I)
Hozzávalók:
2 tojás, 2 evőkanál libazsír vagy étolaj, 2 evőkanál főtt krumplipép, 1 evőkanál víz, késhegynyi só, törött bors, őrölt gyömbér, maceszdara

A két tojást a libazsírral vagy olajjal, a vízzel és a fűszerekkel elkeverjük, hozzáadjuk a krumplipépet, és finomra eldolgozzuk. Annyi maceszdarát öntünk bele, hogy jól alakítható masszát kapjunk. Vizes kézzel, kis gombócokat készítünk belőle, és a forrásban lévő levesben kifozzük.


Főtt krumplikugli (II)
Hozzávalók:
3 nagyobb szem főtt burgonya, 3 tojás, maceszdara, 2 evő kanál libazsír vagy étolaj, só, törött bors

A főtt és meghámozott burgonyát káposztareszelőn lereszeljük. A tojásokat, libazsírt, a sót, a borsot a reszelékhez keverjük, és annyi maceszdarát adunk hozzá, hogy jól alakítható masszát kapjunk. Egy órát pihentetjük, majd vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőlük. Forrásban lévő levesben főzzük ki.

Peszáchi galuska
Hozzávalók:
3 tojás, 3-4 evőkanál maceszliszt, só

A tojások sárgáját, a sót a maceszliszttel nagyon finoman eldolgozzuk, a kemény habbá felvert fehérjét hozzákeverjük. Pihentetés után apró galuskákat szaggatunk, és forrásban lévő levesben kifőzzük.
 

Batyus-káposzta

Pészach előtt sóval savanyítsunk be egy fej káposztát. Egy pár szelet rostélyost miután kivertük, egyik oldalát hirtelen kisütjük, majd megtöltjük; 1 lap áztatott és kifacsart maceszt és 2 db kemény tojást, 1-2 főtt burgonyát átpasszírozunk, fűszerezzük borssal, gyömbérrel, paprikával, sóval, 4-5 dkg zsírt v. olajat és végül 3db nyers tojást adunk hozzá, az egészet jól eldolgozzuk; ha lágy, akkor 2-3 evőkanál finomra szitált maceszlisztet adunk bel. A megsütött hússzeletek sült oldalát megtöltjük és összegöngyöljük úgy, mint egy káposztatölteléket, cérnával átkötjük. Bő zsiradékban egy jó nagy fej vöröshagymát dinsztelünk, paprikával fűszerezzük és belerakjuk a húsgöngyölegeket, kevés vizet öntünk rá, és félig puhára főzzük. A megsavanyított káposztát, miután jól lecsurgattuk, rárakjuk a húsgöngyölegekre, pár karika citromot és egy savanyú almát felszeletelve rakunk hozzá, lassú tűznél megfőzzük, és ha az egész puha, zsírszaftjáig lesütjük, lehetőleg sütőben.

 
Chremzli nyers burgonyából

2-3 nagyobb nyers burgonyát, ha megtisztítottunk, finomra megreszeltjük, törött borsot, gyömbért, sót adunk bele, majd 2-3 nyers tojással jól elkeverjük és annyi maceszlisztet adunk hozzá, hogy egész laza maradjon. Kissé pihentetjük, majd evőkanállal forró olajba szaggatjuk és mindkét oldalát pirosra sütjük.

 
Chremzli főtt burgonyából

2-3 nagyobb, héjában főtt és áttört burgonyát cukorral, borssal, gyömbérrel, kevés reszelt citromhéjjal, 1-2 evőkanál őrölt dióval, 2-3 db nyers tojással jól kikeverjünk, annyi maceszlisztet adunk hozzá, hogy tortatészta sűrűségű legyen, kis ideig pihentetjük, majd kanállal forró olajba szaggatjuk és mindkét oldalát pirosra sütjük.


 Nyersanyagok, melyek peszachkor fogyasztahók:

-húsok,halak és vadak
-gyümölcsök
-zöldségek
/egyesek nem eszik a kukoricát, rizst és hüvelyeseket/
- a fűszerek
- tejtermékek 

Mindezekből ízletes ételek készíthetőek.

 

Jó étvágyat!

 

Copyright © 2005-2012 SÓFÁR Közösség
http://kehilatshofar.com