BEMUTATKOZUNK
 
 
 
 
Kedves Látogató !
 
A következőkben szeretnénk röviden  bemutatkozni és elhívásunkról beszámolni.
Magyarországon, Európa közepén, és fővárosában, Budapesten működik a térség egyetlen
Jesua HaMassiában hívő zsidó közössége, melynek neve és feladata: „Sófár”.
Közösségünk elhívása kétirányú: első feladatként zsidó testvéreink között végez passzív evangélizációs munkát, melynek része az, hogy a zsidóság ismerje meg és vállalja identitását és bizonyságunk által ismerje fel annak szükségességét, hogy az ő Messiásuk - akit visszavárunk, Jesua HaMassia.

Tanításunkban elhatárolódunk mindazon áramlatoktól, amely a zsidók identitását csorbítja, valamint zsidó szokásokat, kultúrát, mint módszert kínál más népeknek. Azt valljuk, hogy az Örökkévalót elfogadó választott népnek Isten által adott időben fel kell ismernie és elfogadnia Jesuát mint szabadítót, HaMassiát, mint eljövendő Királyt.
A más nemzetekből valók részére tanítjuk annak szükségességét, hogy az olajfa tövébe legyenek beoltva.

Magyarországon közel 200,000 zsidó ember él, kik felé Urunk minden ajtót megnyitott számunkra és ők ismerve a hitünket, mégis szeretettel vannak felénk. Szolgálatunk feladatul kapta, hogy Zászlót emeljen (Nisszi -Ex17:15) és harcoljon a babiloni, edomi és amáleki szellemiség, így a bálványimádás, a humanizmus, a New Age és az emberi vágyak ellen.

Hisszük és valljuk, hogy minden szolgálat, így a miénk is három síkon egységes, vagyis szellemi, lelki és fizikai szükségleteket egyaránt be kell töltenünk. Így a közösségi életünk része egy karitatív alapítvány is, mely a szegény rászorulókat kívánja elérni, elsősorban a zsidóság közt. Isten újabb ajtókat nyit és e területen elértük Erdély (Románia), Ukrajna, Szerbia és Horvátország zsidóságát. E karitatív munka során egyénenként vezetjük vissza a zsidókat identitásukhoz és Istenhez. Hisszük, hogy az elrendelt időben Urunkhoz, Jesua HaMassiához is. Ezenfelül célunk, hogy megismerjék Isten tervét és akaratát, vagyis hazatérjenek. Feladatunk mindhárom síkon egyre növekszik, a Sátán egyre nagyobb ellenállását érzékelhetjük, mellyel Isten tervét akarja meghiúsítani, és ezért egyre több testvérre, imádkozó kézre, szellemi, lelki és fizikai segítségre van szüksége közösségünknek és szolgálatunknak. Mindezt azért is kérjük, mert zsidó néven egyre több téves tanítás, és Isten tervét romboló keresztyén és messiási néven működő társaság érkezik Közép-Kelet Európába.

Ha szíveteken van, és a Szent Szellem arra indít, testvéri szereteteket szellemi, fizikai és leginkább ima-segítségeteket várjuk és elfogadjuk.

Sófár Jesua HaMassiahban Hívő Zsidó Közösség
 
 
 
 
 
 
 
Bővebben rólunk és elhívásunkról:
 
 
 
 
 
 

HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS ÉS HALLGATHATÓ TANÍTÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK ÉS HANGANYAGOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2017 SÓFÁR Jesua HaMassiahban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG

http://kehilatshofar.com